A „…Kínok és álmok közt…” című Sipos Lajos által összeállított gyűjtemény előszavában a szerkesztő sorai olvashatók, bevezetik a Babits Mihályt bemutató kötetet, és a könyv végén a bevezetés néhány sora megismétlődik az A betegség metaforizációja Babits költészetében című, szintén a szerkesztő által írt részben. A kötet címében felsorolt ismert és jó nevű szerzők írásai előre sejtetnek valami érdekes és szakmai szempontú megközelítést Babits Mihály életéről, életével kapcsolatban, de az előszóban Sipos Lajos előjegyzi, megadja az egész összeállítás érzelmi hangulati bevezetését: „Babits Mihály kisdiák korában gyenge, vézna fiúcska volt, rendszeresen és könnyen megfázott, sokszor és sokat köhögött.” — A mű szerkesztője szeretettel, elfogadással fordul könyve (és korábbi könyvei) főszereplője, Babits Mihály felé, s a költő betegségeiről, lelki alkatáról, mindenirányú emberi kapcsolatairól a többi szerző is a szakmai korrektség mellett az emberszeretet és a költő iránti megbecsülés hangján szólaltatja meg mondanivalóját.
Első olvasatban, ha a szerkesztő által összeállított sorrend (és persze a szokásos könyv-olvasási rend) szerint haladva a könyv „történetében”, érdekes, egymásra utaló és egymásba kapcsolódó vagy akár egymás kutatásait, információit megerősítő részletek bontakoznak ki Babits életéből.
Czeizel Endre családfakutatása, az oldalági és távoli elágazások bemutatásával, majd Babits feleségének naplójából, fellelhető és kutatásra érdemes famíliarészének bemutatásával egybefogja a családfákat a kor társadalmi és szociológiai rajzával (is), egyben olyan információkat ad, amelyek mesze túlmennek és túlmutatnak a családfa felállításán. Kibontakozik a Babits ősök fája a 16. századtól, majd a közvetlen leszármazások mellett az oldalágak, a keresztbe házasodások, illetve az ezekben fontos szerepet betöltő személyek jelennek meg.
A családfakutatással párhuzamosan megmutatkoznak minden kor, minden ős, előd környezetének jellegzetes foglalkozásai, amelyek férfiakra „bontva” a következőket mutatják; nemesi származás, szolgabíró, földbirtokos, ispán, plébános, asztalos, céhmester, orvos (szőlőművelő gazda is), üzleti vállalkozó, tanító, gazdász, falusi jegyző, vármegyei tisztségviselő, jogász — melyek az anyagi helyzetet, a család le- vagy épp felemelkedő korszakát jelzik. A női ágon, amit a nőkről, feleségekről tudni lehet; nemes előnevű, sváb származású, céhmester lánya, tanítónő, dalárdatag, paraszt származású, doktorátust szerzett nő, számtartó lánya, nemesi család lánya (ez utolsó a költő édesanyja).
Jellemzően a betegségek és azok előfordulásának gyakoriságára is utal Czeizel Endre, ahol több alkalommal szerepel légzőszervi betegség, (mely gyakori halálok, így a tbc, a Morbus hungaricus folyamatos felbukkanása a családi és rokoni körökben), izületi bántalmak, valamint daganatos megbetegedésekre való utalás.
A nemzedékenként megjelenő ősökkel jelen van a kor, amelyben éltek, gazdagon és sokoldalúan megmutatkozik az épp bemutatott ág külső környezete (nem pontosan leírva, hanem a történelmi, társadalmi ismeretekből tudható anyagi, társadalmi, egészségügyi helyzet révén mintegy közvetetten jelenik meg, vagyis már ismert, vagy utána olvasás során bővebben megismerhető), viszont az ismertetések, utalások, rövid leírások során érthető nemcsak szakmai körökben, hanem az átlagolvasó számára is.
Ezek a dokumentumok, melyekből a szerző információit merítette, Babits érzelmi kötődéseit és mentális szocializációs folyamatát is bemutatják, így szerelmeit, házasságkötését, házasságát, gyermeküknek örökbefogadását, és végigkísérik a költőt egészen haláláig. Mivel több adat Török Sophie naplójából való, így a szerző, ezeket más forrás nyomán alátámaszthatta, vagy ha egyéb dokumentummal nem tudta megerősíteni vagy cáfolni őket, csak erősen szubjektív adattal dolgozhatott.
A családfatörténet fejezetében, a 80. oldalon érdekes, és többször nem ismétlődő információra bukkantam: „Csak félve írom le, de az információ valahol Illyés Gyula Naplójegyzeteiben olvasható, miszerint Babits Mihály bizalmasan elmondta, hogy a kislány apja ő is lehetett” „… Babits Mihálynak e vágyálma nehezen fogadható el.” Ez a néhány sor, valamint amit Czeizel Török Sophie naplójegyzeteiből tudott meg, vagyis a házaspár nagyon ritka együttléteinek tényét, szóval ez annak lehet bizonyítéka, hogy az örökbe fogadott Ildikó akár Babits vér szerinti gyermeke is lehetett. (Az, hogy aztán ezt a feleség tudta, vagy épp valamiként elősegítette, a továbbiakban nem derül ki, sőt ez az információ nem ismétlődik meg más forrásból). Mindenesetre még a kutató Czeizel is hozzáfűzi: „Csak félve írom le…” — azért merészelem jelen gondolatsoromban ezeket felvetni, mivel a könyv szerzői nagyrész férfiak, és a jelen korban élve is szinte mindannyian erőteljesen Török Sophie-ra nézve (bár az elején leírtakat ismételve: mindannyian a kötete szerkesztőjének Babits iránti megbecsülésével és szeretetével összhangba írják, amit írnak), mégis többször előfordul a feleség leánykori és későbbi orientációinak, kapcsolatainak kidomborítása, persze elengedhetetlen Babits egész életének szemléletében, viszont egyes mondatokban mégis úgy hatnak a megállapítások, hogy az akár a mai korban is erősen kellemetlen és negatív színben tüntetik fel a feleséget. Talán nem itt kéne megjegyeznem, hogy Szabó Lőrinc, épp Szabó Lőrinc, aki feleségül vette volna Tanner Ilonát, maga is megteszi a megjegyzést, holott ő maga sem élt olyan magánéletet, ami semmi kívánni valót nem hagyott maga után (sőt, házassági hűségben, szerelmi ügyben épp ő is tragédia részesekén/okozójaként emlegethető). Viszont az is igaz, hogy több helyen követi Czeizel a daganatos beteg költő ápolásában résztvevő Török Sophie-t, annak jelenlétét, illetve a jelenlétének fontosságát Babits mellett. Egyetlen dolog maradt ki, és ezt végig hiányolom a könyvben: sehol nem esik szó a költő betegsége mellett annak velejáróiról olyan szempontból, amit egy gégedaganatos ember ellátása jelent. Hogy a feleség végig (bár néha elmenekülve bármely ok miatt) mellette maradt, az feltétlenül Török Sophie szeretetéről tanúskodik. Hogy mi ez a le nem írt (és itt általam sem kimondott) velejáró, azt az nagyon jól tudja, aki gégedaganatos beteget ápolt valamikor.
Czeizel Endre a vizsgálódás végén közzéteszi 21 magyar költő kedélyállapotával, utódaival kapcsolatos táblázatba foglalt megállapításait, valamint a könyv mellékletében követhetők a színesen leírt családfák elágazásaikkal együtt.
A családfatörténete fejezet egyes elemei óhatatlanul szükségesen, de más szempontból és más szakmai szemlélet mellett később ismét megjelennek a Babits Mihály pszichopatológiáját bemutató fejezetben, amely az előbb emlegetett családfa-fejezethez hasonlóan, a másik legrészletesebb és legérdekesebb része a könyvnek.
Szállási Árpád Babits Mihály belgyógyászati kórtörténetében érdekfeszítően, a jelen orvoslás tudásának szemléletében veszi sorra a költő betegségeit, kiegészítve orvostörténeti és más szakmai megjegyzésekkel. Szállási Árpád mindvégig különhatárolja Babits betegségeit és daganatos betegségét, bár a különböző, korábban meglévő betegségek, valamint a daganatos megbetegedés a végső időszakban párhuzamosan is jelen voltak. A rendelkezésre álló adatokban itt is jelentő szerepe van Török Sophie naplójának, valamint a kor gyógyítóinak megmaradt dokumentációiból merít a szerző, amit a fejezet végén be is mutat. Igazi orvos- és egészségügyi korrajz bontakozik ki, amelyben, mit a korábbi Czeizel-féle fejezetben, nemcsak a téma száraz kórtörténeti bemutatása, hanem a Babits körül élő, vele kapcsolatban lévő személyek, a kor gyógyító intézményei, neves orvosok, számos gyógyszer, fájdalomcsillapító, kezelési-ápolási mód, a költő ismerősi-baráti köre, a védőoltások felfedezése és alkalmazásnak bevezetése, és még sok-sok más adat feldolgozásra került; valódi gyógyítás-történeti bemutatása (is) ez a kornak, ugyanúgy, mint a másik, a daganatos betegségekkel foglalkozó fejezet. Szállási Árpád is, mint a többi szerző, végigkíséri Babitsot haláláig.
Ennek a fejezetnek a dokumentumgyűjteményében az orvosi leletek másolatainak bemutatásán túl van egy érdekes elem, amit szeretnék megemlíteni. Mégpedig a ma újra kiadott és egy bizonyos szűk körben népszerűségnek örvendő (bár korántsem olyan nagy népszerűségnek, mint valamikor) Mécs László papköltő versét, melyet a kórház lelki gondozója csempészett be Babitsnak. Mécs László 1941 júniusára Királyhelmecen datálta versét. Mécs levelének fogadtatása a levél és a vers mellé írt feleségi bejegyzések szerint. „Minthogy a levelet elfogni nem tudtam, úgy segítettem, hogy a drága haldokló meg ne rémüljön, hogy nevetve, gúnyos megjegyzések közt olvastam fel a levelet.” Majd a Mécs-versről, amit a papköltő mellékelt: „Kár volt e szép kriksz krakszért mert ezt a verset nem olvassa el soha senki.” Döbbenetes a levél, meg persze a vers is, azért döbbenetes, mert ezt egy pap, egy papköltő írja, aki vagy nincs tisztában Babits állapotával, vagy levele és verse kissé otromba közeledés a haldokló költőóriáshoz.
(Egy személyes megjegyzés: Szüleim az ezerkilencszázas években ismerték Mécs Lászlót, a papot, aki több évet töltött el Királyhelmecen, ismert és híres volt prédikációiról, melyeket a közeli falvakból is tömegével mentek az emberek meghallgatni. Családunk akkor ott élő tagjainak elég volt a helyi, falusi pap prédikációja is.)
Amit Gyenes György ír Babits Mihály daganatos betegsége kapcsán szintén az előzőhöz hasonlóan, a testi betegségek egyik legsúlyosabbjának, a daganatoknak az ezerkilencszázharmincas években történő kezeléséről szól, mint az előző fejezetekben, itt is olvasmányosan, a hátra maradt naplók, orvosi leletek, orvosok levelezései alapján.
Jelentős részlete ennek a fejezetnek az a német nyelvű levélrészlet, melyet lábjegyzetben magyarul lehet olvasni, mely Babits műtétjének halasztásáról ír: „Hiszen az egész úgy kezdődött, mint egy politikai szomorújáték. Betegségének jelentősége háttérbe szorult a mögött a kívánalom mögött, hogy a beavatkozást ne bízzák »nem árja sebészre«.” „Sok hónap múlt el, míg az elhatározás megszületett” — írta válaszában Rudolf Nissen (e fejezet szerzőjének fordítása), mikor 1980-ban Kabdebó Lóránt kérte Nissent, hogy közölje, amit még esetleg tud Babits betegségéről. A gyógyítási tevékenység rendkívül igénybe vette Babitsot és persze a családját. A kor lehetőségeihez képest viszont bevetették a legmodernebbnek számító kezelési módot, a sugárterápiát a műtét után. Itt is számos olyan eljárás, gyógyszer, kezelési mód sorakozik fel, mely ma már rég túlhaladottnak számít. A mai gyógyászati eszközök, gyógyító eljárások (csak) laikus ismeretében is csodálkozva és elismeréssel lehet gondolni a költő gyógyítóinak munkájára, ami persze abban a korban a lehető legmodernebb volt. Babits emberfeletti erővel tűrte és élte ezeket az éveket, a legrosszabb periódusokat leszámítva írt, és részt vett az irodalmi életben.
Rendkívül olvasmányos, és az élettörténet, a családfa információit, Babits költészetében, írásaiban megjelenő, valamint a pályatársakkal kapcsolatos levelezés feldolgozásával, a mai pszichiátriai szemlélet és diagnózisadása alapján dolgozta fel az országosan szakmailag elismert és ismert szerzőhármas Babits Mihály pszichopatológiáját. Németh Attila — Rihmer Zoltán — Harmati Lídia tollából érdekfeszítő, és a pszichiátriai megközelítés titkaiba beavató elemzés nemcsak Babits pszichopatológiáját ismerteti meg az olvasóval, hanem (a fejezet határaihoz képest is!) érthető és változatos betekintést ad a lélekgyógyászat rejtelmeibe, mindvégig visszatérve a vizsgált személyre, az alkotóra, és bizonyítva vagy elvetve a felállított, vagy diagnóziscsoportba sorolt tünetek alapján, hogy mi az, ami Babitsra vizsgálódásuk szerint érvényes lehet.
Különlegessége a fejezetnek, hogy Babits Rorschach-felvételét közli, a Magyar Pszichológiai Szemle (szakmabelieknek írt) folyóirat 1941-es XIV. kötete 3-4. számából — ami azért külön érdekesség, mert a tesztről sokan és sokszor hallhattak, de valóban felvett és értékelt Rorsachot csak a szakmabelieknek áll módjában látni.
Ez a fejezet Babits Mihály és felmenőinek, tágabb rokonságának lelki sajátosságait tárja fel, ugyanakkor nem különíthető el sem a Czeizel Endre által írt, sem a Szállási Árpád és Gyenes György tollából származó fejezetektől. Sőt, Sipos Lajos A betegség metaforizációja Babits költészetében zárófejezetével együtt képeznek egységet, egy könyvet, olvasható, összefüggő és együtt megérthető kötetet.
Ez a könyv mint kutatásösszegzés az egyik legnagyobb magyar alkotó életének mindenirányú titkaiba ad betekintést. Olyan nemzedékekre visszanyúló társadalmi rajzot ad a családfa bemutatásával, majd a betegségek, a mentális állapot vizsgálatával, ami az antropológia különböző területeit érinti. Így a kulturális, az orvosi, a pszichiátriai antropológiát.
A kötet kiragadva a Sipos Lajos által szerkesztett és gondozott Babits-könyvek sorából, önálló és a többitől független kötetként, a korábbiakat nem ismerve is rendkívüli élményt ad az olvasónak.
Gyakran jelennek meg híres emberek életéről, életszakaszairól, titkairól tanulmányok, amiket a vásárlók elkapkodnak. Ez a könyv nem tartozik az efféle életrajzi könyvek közé, más célból készült —, mégis minden szempontból magasan kiemelkedő, olyan szinten írt és összeállított, hogy megérdemelne nagyobb népszerűsítést.
Sipos Lajos: „…KÍNOK ÉS ÁLMOK KÖZT…”, Budapest, 2004, Akadémiai Kiadó, 324 oldal
Budapest, 2007. július 13.
