GONDOLATOK AZ ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN
Hová lépsz most, gondold meg: nincsen út,
melyen előtted nem járt senki még.
Hiába látod, hogy gödör felé megy
súlyos léptekkel az emberiség,
te semmit sem tehetsz, hiszen fogoly vagy,
egyetemes neveltetésed foglya.
Mihaszna eszközök vesznek körül,
beszitálják az agyad rácsait,
mint a mezőt a szélfútt szénaboglya.
Kezemben nincsen toll, és nincs papírom.
A billentyűk nyomán elektronok
cikáznak céltalan, míg ezt leírom.
A gondolat nem szül már tárgyakat.
Manapság termelünk, nem alkotunk,
mindent készen kapunk, előre gyártva:
horrorfilmet, hamburgert, villamost ...
fejet hajtunk, benyeljük, sorban állva.
Ez rossz irány, ez nem a mi utunk...
Én úgy emlékszem, hogy gyerekkoromban
oltári szentség volt a könyv nekem,
ha néha kedvem támadt fellapozni
a Tolnait a színes képekért,
Kanut király nevén megállt szemem,
utána már Kandót, Kantot kerestem,
és megismertem, megtanultam játszva,
mindazt, amiről ma nem hallhatunk
filmen, tévében, újságban s neten.
A mindennapos agymosásnak hála
egy whiskyreklám a jelmondatunk.
Egyentudás lett a tudásunk mára
(a mobilhoz persze mindenki ért,
cserébe kaptunk a szabadság mellé
az elhajított uniformisért).
De nem! Ne hidd szavam, ez mind hazugság!
Az éremnek a másik oldala,
hogy jóllakunk minden nap, és nem fázunk,
mindenkinek van joga és szava.
Ma már, ha bármi információra
van szükségem, azonnal megkapom:
hisz ott az internet, a számítógép,
— nyugdíjba ment a könyv, a lexikon —
Tiéd minden tudás, a tér előtted
kitárult. Széles gyalogútjain
mehetsz napestig, s mint egy múzeumban:
merenghetsz a kultúra romjain.
***
Versek
Baka István: Nyár. Délután
Balázs Gyula: Önarckép
Baranyi Ferenc: Nincs
Bittner János :
Gondolatok az elektronikus könyvtárban
Bodó Csiba Gizella: Juharfa-élet
Csiki András: Mély álomban
G. Ferenczy Hanna: Kiábrándulás
Efraim Staub: Megkésett nekrolog
Jeney András: Hajnalének
Kamarás Klára: Utóirat
Kárpáti Tibor: Három csikó
Kobrehel Károly: Ki mondja meg?
Komjáti Viktória: Permet
Millei Ilona: Nyárban bujdosó
Móritz Mátyás: Én nem tudom
Oláh András: Kérdőjelek
Péter Erika: Álarcaink
Sárközi László: Egy költőnőnek III.
Soós József: Nyár
Uhrman Iván:
A költészet lényege dióhéjban
Műfordítás
Kipling/Pákozdi: Ha
T. S. Eliot/Kantás: A három királyok...
Esszé
Fetykó Judit:
A „… kínok és álmok [közt]…” megfejtőinek könyvéről
Klasszikusaink
Berzsenyi Dániel
***